Nemrég vudubabát akartam készíteni. Valaki ellen, természetesen. Gondoltam a lövöldözést a törvény bünteti, de a vuduzást nem.
Ellenőr jött a munkahelyemre. Nem volt szabályos megbízólevele, így ténykedése törvénysértő, ám a hatalom kegyencei ellen nincs apelláta semmilyen rendszerben. De nem ez a lényeg.
Az tökéletesen rendben van, hogy ellenőrzik a munkánkat. Máséval sáfárkodunk, nézze meg a gazda hogyan. Az is tökéletesen rendben van, ha szembesítenek azzal, mit barmoltunk el. Önmagában az ellenőrzés nem rossz. A legtöbben félnek tőle valamilyen szinten. Az addig többé-kevésbé meglevő önállóság megszűnik, jön valaki, aki ítéletet mond, aki megmondja mivel töltsd az idődet, akinek rendelkezésére kell állnod, nem szabad vele összeveszned akkor sem, ha nincs igaza, mert különben az is rajtad csattan. Azt is ő mondja meg mikor mehetsz haza. Normális esetben ez a munkaidő végén van. Még az is normális esetnek számít, ha nem a munkaidő végén van, viszont csak így lehet tartani a határidőt. Én is ellenőrzök másokat. Feszélyez a helyzet, akkor is, ha én ellenőrzök, akkor is, ha engem ellenőriznek. Meg kell szokni.
Első napon úgy tűnt fárasztó lesz, de kibírható. Második napon már tapasztaltunk furcsaságokat. Harmadik napon egyértelműen az „ellenség” került fölénybe, utolsó napon már sem enni, sem aludni nem tudtam.
Vannak trükkök az ellenőr megnyerésére. Nem szabad mutatni, hogy félünk. Azt se szabad mutatni, hogy utáljuk. Persze, hogy utáljuk, de nem mutatjuk. Pókerarc és mosoly legtöbbjüknél bejön. Az is, hogy akármilyen bunkó, én akkor is kedves és nyugodt vagyok. No meg segítőkész vagyok és együttműködő, de ez nem trükk, ez alapvető.
Nem kaptunk felkészülési időt. Csütörtökön szóltak, hogy kedden jönnek. Igen ám, de mellékeltek hozzá egy irreális terjedelmű adatszolgáltatási kötelezettséget hétfői határidővel, amit csak úgy tudtunk teljesíteni, hogy hétvégén is dolgoztunk. Hétfőn leadtuk az adatszolgáltatást, ezután kellett volna nekiállnunk felkészülni a másnap kezdődő ellenőrzésre, de ahhoz már túl kimerültek voltunk.
A cég történetéről röviden annyit, hogy 1995-ben szétvált a megyei szint és a városi szint, nem volt barátságos az elválás, sem a későbbi viszony. Januárban újra egyesül minden, a megyei szintnek újra hatalma lesz a városi szint felett. A megyei szintről jöttek az ellenőrök 16 év valós és vélt sérelmeivel. Ehhez párosult még a mérhetetlen rosszindulat, a hatalmi gőg, és egy feltételezhető személyiségzavar. Ez az ellenőrzés nemcsak arról szólt, aminek látszott.
Túléltük. Nem volt egyszerű állni a sarat. Többször megfordult a fejemben, hogy nem kellene itt lennem, nincs szükségem erre. Elmehetnék. Vagy elmenekülhetnék, több módja is lett volna. Végül maradtam. Nem akartam olyan kollégákat cserben hagyni, akiket szeretek és akik jók hozzám. Már nem is akarok elmenekülni sehonnét. Fél életem egy menekülés volt, sokszor játszottam megúszásra, de kiderült, hogy semmit nem lehet megúszni. Akkor inkább ismerkedjünk össze mihamarabb azzal, ami jönni akar.
Végül kiderült, hogy nem is állni a sarat volt a legnehezebb. Beismerni saját magamnak, hogy nem jól álltam a sarat. Volt, hogy másnak kellett helytállni helyettem. Majd az első szabadnapon, azaz ma megpróbálni regenerálódni. Esküszöm az éles helyzet elviselhetőbb volt.
Délelőtt volt egy pont, mikor úgy tűnt, mentőt kell hívni. Nem kellett. Kaptam jó szavakat. Majd adtam jó szavakat. Jó volt kimondani egy mosolygó arcnak, hogy magának milyen jól áll a jókedv. Nem szoktam ilyeneket mondani. Ezután fogok. Mikor ez megtörtént, már enni is tudtam. És jó volt látni az őszi napsütésben, hogy milyen kedves emberek sétáltatnak milyen kedves kutyákat. Eddig észre se vettem. Jó volt visszaemlékezni, hogy úgy éve ugyanilyen napsütésben valaki nehéz időben leült mellém és végighallgatott. Rég nem gondoltam rá. Áldja meg az Isten ott, ahol van!
Még egy dallam is előkerült a tavalyi napfényes őszről. Dalriada, Fergeteg album, Védj meg láng.
Védj meg Fény a gonoszoktól!
Álmaimban izzó máglya.
Dallamod él, bút messze ûz,
Sose érjen véget az ének!
A vudubaba az ellenőrzés első napján jutott eszembe. Irritált az ellenőr gonoszsága, személyisége. Bosszút akartam állni. Akkora gyűlölet volt bennem, hogy képesnek éreztem magam embert ölni. Mondtam egyetlen gyermekemnek mire gondolok, ő csak annyit mondott, hogy a lövöldözést ugyan a törvény bünteti, de a vuduzást másképp büntetik. Érteni értettem, de abban az indulatban mégis inkább tovább gondolkodtam, hogy vérfürdő, avagy vudu.
Aztán lekerült a napirendről, kisebb gondom is nagyobb volt annál. Végül a legnagyobb apátia kellős közepén jöttem rá, ez mekkora hülyeség. Bírnék én úgy élni, ahogy az ellenőr asszony? Nem. Tudnék különb poklot kitalálni, mint amilyent ő teremt magának? Nem. Nem kell ővele semmit se csinálni, hagyni kell kibontakozni, majd kínozza ő saját magát eleget.
Én meg csak azt kívánom, Isten fizesse meg neki és az összes kollégájának az irántunk való jóindulatát, ezerszeresen. Tiszta szívből ezt kívánom. Ami a szívükben, az ezerszeresen a sorsukban. Úgy legyen.
Zalaegerszeg, 2011. október 15.